Azon a kétszer kétsávos úton sétálva
vallottam be neked, hogy valójában nem beszélek németül,
de a bringádat szívesen tolom hazáig,
ha esetleg rád tör az abortusz vagy a migrén.

Újra akarom azokat a sárga foltokat. A tóparton;
amikor lemegy a nap és az égbolt elhajítja a nem tetsző
színeket. Én össze akarom ezeket gyűjteni, hogy
begyűrjem a szemgödrödbe. Utána lehetünk másképp.
Szikrák, igen, olyanok leszünk, mint a szikrák, amikor
zárlatos valami. Felszisszenünk. Az égen a háttér csak
béna másolat. A felhőket felszúrták a hegyre, mint nyársra
a szalonnát vagy, mint a vattacukrot, de mostanában
nem kívánom az édeset. Csak kávét, asztal meg szék nélkül.
Már egészen hozzászoktam a keserű ízeket kísérő
ajtócsapódáshoz. Egy ideje figyelem a közönyt, ahogy
megmozdul a kanapé mögött, ahogy pancsot hagy a fürdő-
szobában. És minden csurom víz. És ezt a mindent tagadja.
Nem volt se tó, se part – vagy csak rossz volt az időzítés
(mert az mindig rossz) és azt hittük, hogy zsebre tehetjük
azokat a sárga foltokat, meg mind az 5 emeletet s úgy ugrunk,
hogy a közöny az első lépcsőfordulóban lemarad.

már számtalanszor megírták,
hogy, aki nem szól
az nincsen -
mi is
csak ülünk a kihűlt kávé fölött

senki se szomjas
senki se éhes

csak várni vagyunk együtt:
egymásra,
hogy majd a másik
majd te
meglocsolod a fikuszt
kiszellőztetsz
kiolvasod a könyvem

s néha csókért fordulsz,
ami úgy fest,
mintha csak tornáztatnád
a nyak-ízületeidet.

ha egyszer hazajössz,
beteszlek a kádba s eresztek bele vizet
lenémítom a telefonom
kikapcsolom a tévét, becsukom a könyvet
megnézem a postaládát
elmosogatok, meglocsolom a növényeket
áthúzom az ágyneműt
kinyitom az ablakot, írok egy verset
átrendezem a szobát
keresek neked egy pólót, leeresztem a vizet
előkotrom a pléhdobozt
leporolom s kiveszem belőle a szívemet.

már egy ideje colstokkal mérem az éveket,
meg a távolságot a tenger és közted -
egy lassított felvételen nézem meg újra és újra
ugyanazokat a hullámokat
ugyanazon a nyári estén, ugyanazon a helyen -
több ezer köbméter vizet láttam a partnak csapódni
láttam, ahogy leválnak tonnányi szikladarabok,
hogy aztán kerek kavicsként érjenek utol téged
a túlparton s, hogy egy laza mozdulattal elkacsázz velük.

a falnak támaszkodom
s hátammal tartom a házat,
amelyről hullik a vakolat

várok
s ebben a várakozásban talán rá kéne gyújtanom,
hiszen mindenki rágyújt, aki vár valakit

már hetek óta rászoktam a várakozásra
hetek óta tartom a házat
s hetek óta nyomom el a csikket ennek a háznak a falán

mégis,
talán le kéne szoknom rólad, meg a cigiről
s hagynom kéne összedőlni a házat

de minden utcában rágyújt valaki
kifújja a füstöt és félretesz egy szálat

én meg csak szívok egy újabb slukkot
és pont ebben az utcában csikkből építek várat.

gatyaszaggató hangja van a (nem NDK-s) turmixgépnek
de, hát ezt is csak örököltük s évek óta nem zavar téged
így engem sem
néha előző napi zaccból főzöm a kávét, de annak rossz íze van
olyan, mintha virágföldet innék – kicsit iszap ízű, de a miénk
gyűjtjük a reklámújságokat, mert jó az lesz még valamire
becsomagolni a porcelánt, festéskor a padlóra rakni vagy
préselni a sok gazt a lexikonok között
láttam már olyat is, hogy valaki ilyennel takarózott
van, hogy percekig nézem a képeket a falon
aztán kiteregetek, mert lejárt a mosás – persze, mindig van egy
szétszaggatott papírzsepi, ami szanaszét hullik a lakásban
és hetek múlva is azt porszívózom
végül ott vagy te
egy-két üresen hagyott polc
az ágy alatt porcicák
a migrénem
konyhaasztalon a morzsák
ajtónyitás
becsukás
zár.  

megemlítetted a verseket
én meg a pszichoanalízisről kezdtem beszélni
meg az utcáról, ahol lakom:
folyton csak basszameg
kapucsengő
olvasatlan e-mailek
meg a hangpostafiók
néha hagymaszag kavarog az emeletek között
vasárnap esténként a földszinten kávéznak
az udvaron egy takony macska nyávog
én meg reggeli közben ezt hallgatom
néha kiszalad a lakásból a huzat
megszökik
nem üldözöm
elhúzom a függönyt az ablak előtt
hosszan eresztem a vizet a kádba
elmerülök
hallgatom a dübörgést a víz alatt
ahogy összeérnek a részecskék
a testem hozza-viszi a rezgéseket
pattognak a kapillárisok
levegőért kiált a tüdőm
megszökik
nem üldözöm. 

nem cicózik. nem tétováz.
állítólag szexi.
vizes.
néhol még szappanos.
fázik vagy majd’ kigyullad a bőre.
fáradt.
ezernyi dologra gondol.
fejben intézi az ügyeket.
receptet keres.
nem vár senkire.
neurotikus.
fitt.
büntetlen előéletű.
rendmániás.
folyton ugyanazt dúdolja.
utálja a szomszédjait.
törékeny.
konfliktuskerülő.
illatozik.
szégyellős a szennyes halom előtt.
meztelen.
valódi.
nő. 

küldtél egy puszit a telefonfülkének. annak a pirosnak
a sötét utcán, amikor nosztalgikussá vált a hangulat. már tíz óra is elmúlt.
néha meg kellett állni a bartókon nevetni, mert nem vitt tovább a láb.
a térdemet csapkodtam. sok volt a sörösdoboz a rakparton.
persze, mind üres, de a házi zsíros kenyéren még attraktívak voltak
a lilahagyma karikák. de te nem eszel ilyet, mert éppen fogyózol (mint mindig)
de, ha nem bírnám megenni, te szívesen vállalod. én sem ettem
az én gyomrom nem volt képes emészteni. a villamos nem járt, a síneken lépkedtem
és nem kellett hátranézni, hogy jön-e. valaki meglökött a tömegben
láttam, hogy mérges vagy, visszafogtad a dühöd, én meg csak mondtam és mondtam
mint egy bedöglött gép az életem. kértem a vizedből. nagyon szomjas voltam
kiszívott a vákuum a házak között. éreztem, hogy néha néznek. láttam, hogy láttak.
mintha le akartak volna buktatni. valami nem stimmelt rajtam.
talán tudták, hogy aznap éjjel egyedül alszom.